A honlap szerk.- Bizonyságtétel

 

Isten nemcsak a korabeli hívők életében működött aktívan, hanem jelenleg is. A személyes tapasztalatok a mellette szóló bizonyítékok részét képezik. Az ateisták persze azt szokták mondani ezekre, hogy „placebo”.

 

Római katolikusnak kereszteltek. Általános iskola alsó tagozatban jártam hittanra (saját ötletből), emlékeim szerint örömmel tanultam. Felső tagozatban, kicsit megkésve az átlaghoz képest, elsőáldozó is voltam. Apai ágon református a család, az Ablonczy név ismerősen cseng református körökben, sok ilyen nevű dolgozik egyházi pályán. Szüleim és testvérem nem foglalkoznak mélyebben a hittel. Anyai ági nagymamám és dédnagymamám viszont lelkes (katolikus) hívők voltak. Sajnos nem ismertem őket, mert késői gyerek vagyok. Tehát a „véremben lehet valami beütés”, a hit iránti érdeklődés.

 

Középiskolában, nem tudatosan, de eltávolodtam a kereszténységtől. Kb. 16 éves koromtól elkezdtem járni könyvtárba, olvasgattam pszichológia, filozófia, vallás polcos könyveket. Kiemelten foglalkoztatott a kérdés, milyen törvények irányítják a világot, milyen világképet válasszak, mi legyen életem célja. Érdekes „skizofrén” helyzet volt, hogy korábbi keresztény tanulmányaimról „megfeledkeztem”.

 

Nagy kedvencem volt egy időben Lao Ce-től a Tao Te King. Ma már úgy látom, bár a keleti gondolkodás egyik csúcsteljesítménye, nem több egyszerű sztoicizmusnál. Kb. „Légy jó és erkölcsös a saját erődből.” Ám túlságosan ki vagyunk szolgáltatva a körülményeknek, külső és belső nehezítettségeknek, melyek erőnket meghaladhatják. Ilyenkor nem tudnak megtartani az ilyen filozófiák.

 

Kb. 26 évesen visszatértem a kereszténységhez, részben Simone Weil írásai révén (amelyeket ma már „brutálnak” tartok).

 

Nagyon sok problémám volt a huszas éveimben. Környezetmérnök diplomát szereztem, de végzettségemmel sokáig nem találtam a helyem. A környezetvédelem területén többször erkölcsi dilemmákba ütköztem, emiatt nem vállaltam el olyan munkákat, amivel nem értettem egyet. Pszichológiai problémáim is voltak (szorongás), mely szintén rontotta a munkaképességemet. Már az egyetemen gondjaim akadtak a környezetmérnöki szakkal; két és fél év után egyetemet váltottam, ami rosszul sült el, s végül két év csúszással végeztem (bár jó eredménnyel). Utána összeszámolva, évekig voltam munkanélküli. Próbáltam más irányba váltani (könyvelői tanfolyamra iratkoztam be többször), de nem tartottam ki, féltem a kudarctól.

 

A külső és belső nehezítettségek meghaladták az erőmet. Az egzisztenciális kilátástalanság miatt 30 éves koromra az öngyilkosság közvetlen közelébe kerültem. Ekkor megismerhettem saját mélységeimet, s nem jót találtam.

Rájöttem, hogy gyáva vagyok öngyilkosnak lenni. Tudtam, hogy az ember tetteinek szellemi következményei vannak, hogy van Isten, aki nem fogja díjazni, hogy feladom. Sikertelen kísérlet esetén pedig megnyomorodhat az ember. Csalódtam magamban, azt hittem korábban magamról, „jó ember vagyok”, s most eljutottam oda, hogy simán gyáva vagyok.

 

Ez idő tájt találtam a Zsoltárok könyvére, az abban olvasott igék szólítottak meg.

 

„Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.”

 

„Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj.

Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.

Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.”

(stb.)

 

Más fórumhoz nem tudván folyamodni, Istenhez kiáltottam.

 

Huszas éveimben azért adtam fel sokszor dolgokat, nem tartottam ki nehézségek esetén, mert nem ismertem fel a gondviselés létezését. Azt hittem mindent a vak véletlen irányít, olyan az élet, mint egy „Monopoly” játék. Nem érdemes nehézségek, ellenállás esetén kitartani, mert úgyis rosszul fog alakulni a jövő, stb. Isten nem avatkozik be, saját erőnkből kell mindent megoldani. Ez a szemlélet nem volt tudatos.

 

Mindeközben azt hittem magamról, hogy előrehaladottan gondolkodom, pl. olyan írásokat olvastam, mint Albert Schweitzer: A keresztyénség és a világvallások c. esszéje. Ma sem tartom rossz írásnak, erkölcsi-filozófiai szempontból is lehet elemezni és összehasonlítani a vallások értékét, s ebben is a kereszténység győz.

 

Évekig kezdetleges szinten volt a hitem, azt hittem az a hit, hogy "elhiszem", hogy Jézus a Krisztus. A hit felnőtt formája azonban ennél több: Istenben való bizalom, minden körülmények között. Ezt tanultam meg a Zsoltárok könyvéből. Elég blamázs volt ráébredni, hogy bár keresztények gondoltam magam, 4 évig azt se tudtam mi a hit! Jézus is tanított a gondviselésről:

 

Máté 6,31-34

„Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?

Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.

Hanem keressétek ELŐSZÖR Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.

Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.”

 

30 éves koromban a gondviselés felismerése hatására megváltozott az életem, sikerült felállnom. Elvégeztem egy kétéves levelező analitikai képzést a BME-n és felsőfokú nyelvvizsgát tettem. Megtanultam nehézségek ellenére kitartani, nem feladni semmit.

 

A megpróbáltatásaim nem értek véget, végzésem után fél évvel tudtam először elhelyezkedni analitikai területen. Első munkahelyemen „mobbing” áldozata lettem, ellehetetlenítette a helyzetem egy kollegám. Ám ekkor már tudtam, hogy sosem adom fel. Nem is számítottam rá, de egy év után lehetőséget kaptam munkahelyváltásra, s szülővárosomban emberileg, szakmailag és anyagilag is kedvezőbb helyet találtam; ahol jelenleg is dolgozom. Ezt a pozitív fordulatot Istennek köszönhetem, abban biztos vagyok.

 

Korábban azt sem értettem, mi annak a jelentése, hogy Úr Jézus Krisztusnak szólítják a hívők Jézust. A megtérés nem puszta elfogadása a ténynek, hogy Jézus Isten Fia és a Messiás, hanem a Benne való hitnek első helyre kell kerülnie életünkben, azaz Jézusnak kell lenni az Úrnak, nem saját elképzeléseinknek. Ami nem jelenti azt, hogy kolostorba kell vonulni.