Kedves Olvasó!

 

 

E honlap célja evangelizáció - a Jézus Krisztusban való hit elősegítése. Fő témája a hitvédelem, annak bemutatása, hogy a kereszténység nem ellenkezik az értelemmel.

 

A kereszténységgel kapcsolatban gyakran feltett kérdéseket tárgyalja.

 

Hasznára lehet annak is, aki már hívő, de még nem gondolta át, milyen alapjai vannak hitének. Ha megismeri a hit mellett szóló értelmes érveket, életbeli nehézségek vagy neki szegezett keresztkérdések sem tudják eltántorítani, eltávolítani a hittől. A logikai érvek mellett fontosak saját tapasztalataink is Isten létével kapcsolatban.

 

Elöljáróban, két eszköze van Isten megismerésének és a Vele való kapcsolattartásnak. Az egyik a Biblia olvasása, amikor Isten Igéjén keresztül szól hozzánk, tanít minket; a másik pedig az Istenhez való ima, amikor mi beszélhetünk Őhozzá.

 

Kezdők számára először az Újszövetség elolvasása ajánlott.

 

 

„És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem.” Jer. 29,13

 

„És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” Ján. 8,32

 

„Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.” 1 Ján. 4,16